Igen közel 6 hónapja nem jártam itt elég sok minden történt azóta. De ami miatt ismét itt vagyok az a Favoritom.
Meg is jegyezném hogy az idei Búcsúba volt bringa szépség verseny ahol 2. lett. Én mégse vagyok vele meg elégedve így szét kaptam apró porcikáira és egy olyan álombeli biciklit készülök készíteni amitől mindenkinek le esik az álla még annak is aki nem kedveli a bringákat. A legjelentősebb változás maga a váz hiszem mint az 1. kép is mutatja teljesen új designt kapott. Amiben nagy segítséget nyújtott a munkahelyem és kollégáim. A fényezést illetően először az volt a terv hogy csak lakkot kap de ez hamar megváltozott. A kormány fából készül és egy integrált led csík mutatja számomra majd az utat. Kicsit futurisztikus lesz de várjátok ki a végét. Az első kereket életembe elösször én magam fűztem nem tudom mennyire lesz használható minden esetre jól néz ki :D
De beszéljenek a képek:)
2011. december 20., kedd
2011. június 16., csütörtök
Favorit Fixi
2011. június 14., kedd
Összefoglaló
Nem untatlak titeket minden nap azzal hogy épp hány csavart csavartam ki a Favoritból inkább röviden tömören összefoglalom az utolsó pár napot. Ugye a Favorit úgy ahogy elkészült voltam is vele dolgozni de minden bajom volt vele leesett a lánc a hajtókar....Rá jöttem hogy ez nem állapot ezért beszereztem új monoblockot , hajtóművet és megkapta azt amitől fixie lesz egy Novatek pálya agyat amit pont ma vittem el átfűzetni. Elméletileg a héten meg lesz. Az áttétel 40/15 lesz ami remélhetőleg se nem pörgős se nem izmos. Eddig akik személyesen látták Favit azt mondták jól néz ki de remélem így is van nem csak mondták.
Elég rég ültem az MTBn de ma azzal mentem dolgozni hát nagyon érdekes élmény outi után ráülni egy baromi nagy széles puha valamire. Persze nagyon élvezetes volt.
Elég rég ültem az MTBn de ma azzal mentem dolgozni hát nagyon érdekes élmény outi után ráülni egy baromi nagy széles puha valamire. Persze nagyon élvezetes volt.
2011. június 8., szerda
Favorit III.
Tudom már unjátok a napi új bejegyzést de akkor kell írni ha van miről. Ma a fekete festés bár még picit képlékeny volt de legalább szépen beleragadt a felirat amit magam készítettem igaz hogy egy spéci géppel. Szerintem szép lett igaz picit csálé a felirat meg van a festésbe is hiba de akinek nem tetszik az faragjon magának saját hintalovat!!!!
2011. június 7., kedd
Favorit II.
Miután össze állt a fejembe a vas neki is estem az utána járásoknak. A szín mint látjátok feketelett abból is a mattabbik:). Kap szép piros feliratokat a kiegészítők pedig krómozottak lesznek ha minden igaz. Sok a teendő még az új sráccal de ha kész lesz nagyon pöpec lesz (remélem). Ha valakinek nagy kézügyessége van hajszálcsíkozáshoz és ideje is lenne az igazán szólhatna mert tudok egy kis munkát adni.
2011. június 3., péntek
Favorit
Apa,fia |
A kincs |
Apa fiatalodik |
2011. május 29., vasárnap
Tour de Pés
Ezt az igazán frappáns nevet annak a kis körnek adtam amin nagyon jókat lehet tekerni van föl le rázós út meg kilátás, ja és közel van. Az irányt ma Pilisszántó felé vettem onnan Pilisszentkereszt majd Csobánka Ismét Vörösvár és Szentiván. Csupán 40 km de elég kemény egy magamfajta gyurmagyurkának :D Szóval ha nem vagy egy nagy bringás de mégis szeretsz tekerni érdemes kipróbálni. Ezt a kört munka után is kellemesen lehet még teljesíteni én is ma 6 órakor indultam itthonról és egész jó időbe haza is értem. Egy szóval Mindenkinek erősen ajánlott!!!!!
2011. május 19., csütörtök
HHH...
Az-az Hármas Határ Hegy, ez a hegy Pesthidegkút és Solymár között terül el. Na a mai nap Tamás haverommal célba vettük persze erdőn át nem egy nagy kaland van föl van le van kavics van szikla meg egyéb érdekességek. Nagyon jót tekertünk pedig mielőtt indultunk volna volt egy aranyos zuhé is de minket nem tántorított el semmi. De másokat se, rengeteg bringással találkoztunk az erdőben is meg a Kagylós benzinkútnál is. Ami számomra még meglepőbb az hogy mindegyik bringásnak természetes volt hogy köszön. Kezdünk mi is egy olyan közösségé válni mint a motorosok, ami nagyon jó. Senkinek se fáj oda köszönni a másiknak persze vannak a komoly versenyzők akik nem hogy nem köszönnek de észre se vesznek. De a lényeg a lényeg nagyon jót tekertünk ma jó volt az idő meg minden volt ugyan néhány necces helyzet de kell egy kis izgalom.
2011. május 17., kedd
Akiről még nem nagyon beszéltem...
Úgy gondoltam ideje bemutatnom azt a bringámat is akit mostanában az erdő szaggatásra használok.
Amint látszik nem egy milliós gép de nekem annál többet ér. Rengeteget költöttem rá és sokszor volt második bringa de úgy látom ő lesz az aki végig kísér a túráimon. Ami a technikai adottságait illeti tényleg nem egy csúcs gép a váz egy Mali Mamba (Magyar váz) a villa egy Suntour Duro 100, kerekek Rodi FR, fékek Shimano , első váltó Shimano Deor, hátsó váltó Shimano LX. Nagyjából ennyi amit érdemes tudni róla. De inkább csöpögtessétek a nyálatokat a képeken:D
Amint látszik nem egy milliós gép de nekem annál többet ér. Rengeteget költöttem rá és sokszor volt második bringa de úgy látom ő lesz az aki végig kísér a túráimon. Ami a technikai adottságait illeti tényleg nem egy csúcs gép a váz egy Mali Mamba (Magyar váz) a villa egy Suntour Duro 100, kerekek Rodi FR, fékek Shimano , első váltó Shimano Deor, hátsó váltó Shimano LX. Nagyjából ennyi amit érdemes tudni róla. De inkább csöpögtessétek a nyálatokat a képeken:D
2011. május 16., hétfő
Xc
Szép reggelt mindenkinek!
Nem tűntem el csak időm nem volt ide írni. A múlthéten Tamás barátommal elkezdtünk egy nyúl ösvényt kijárni persze bringával. Igaz sehol nem tartunk még de ezúton is szeretnék embereket toborozni hozzá. Tehát ha úgy érzed kéne egy jó brigád akivel el lehet menni kicsit Cross Coutryzni (persze csak lazán) akkor keress fel minket és össze hozhatunk pár kellemes órát. Nem titkolt vágyam hogy egyszer egy 10-15 fős haveri társaság a környék erdejeit bringával "uralja". Bár az is igaz hogy az a stílus amit mi űzünk nem a legközkedveltebb, sokkal inkább a menjünk le a térre milliós bringával és legyünk sztárok vagy le a Jánoshegyről fel meg majd visz a fogas. Na én ő rájuk mondom azt hogy apuci elkényeztetett fiacskái, de nincs jogom emiatt másokat le nézni. Mindenki azt csinál amit akar csak ennek nem látom a lényegét. Úgy látom picit eltértem a témától:) sebaj egy a lényeg egy baráti társaságot akarunk összehozni akik együtt tekernek. Nem lesz tagdíj kötelező edzés persze ha valaki akar fizethet :P Egyszóval tekerjünk együtt!!!!
Nem tűntem el csak időm nem volt ide írni. A múlthéten Tamás barátommal elkezdtünk egy nyúl ösvényt kijárni persze bringával. Igaz sehol nem tartunk még de ezúton is szeretnék embereket toborozni hozzá. Tehát ha úgy érzed kéne egy jó brigád akivel el lehet menni kicsit Cross Coutryzni (persze csak lazán) akkor keress fel minket és össze hozhatunk pár kellemes órát. Nem titkolt vágyam hogy egyszer egy 10-15 fős haveri társaság a környék erdejeit bringával "uralja". Bár az is igaz hogy az a stílus amit mi űzünk nem a legközkedveltebb, sokkal inkább a menjünk le a térre milliós bringával és legyünk sztárok vagy le a Jánoshegyről fel meg majd visz a fogas. Na én ő rájuk mondom azt hogy apuci elkényeztetett fiacskái, de nincs jogom emiatt másokat le nézni. Mindenki azt csinál amit akar csak ennek nem látom a lényegét. Úgy látom picit eltértem a témától:) sebaj egy a lényeg egy baráti társaságot akarunk összehozni akik együtt tekernek. Nem lesz tagdíj kötelező edzés persze ha valaki akar fizethet :P Egyszóval tekerjünk együtt!!!!
2011. május 4., szerda
Critikus Tömeg!!
A hétvégén tartották az idei év első Criticalmass-ét ami óriási volt főleg hogy jelentkeztem szervezőnek (meg is kaptam a szép pólót) Rengeteg bringás egész Budapest közlekedését megzavarta, de hisz ez is volt a cél. Ugyan lógott az eső lába sőt az eligazításon el is kapott minket, de mi keményen álltuk a sarat. A rajt a Vérmező volt a cél a Városliget. Ennyi bringás kéne minden nap Pestre, de jó úton vagyunk e felé egyre többen látják hogy ez igenis jó dolog. Remélem az őszi felvonulásnak is ekkora sikere lesz, egy biztos én újra felveszem a zöld pólót!!!!!
2011. április 28., csütörtök
Criticalmass
Eljött az idei év 1. felvonulása!!!! Mi se tétlenkedjünk csatlakozzunk és ébresszük fel az autósokat hogy mi is itt vagyunk ezen a ... világon. Aki ugyan így gondolkodik, de vacillál hogy részt vegyen ezen a remek felvonuláson abban tudatni szeretném hogy igen is ott a helye mindenkinek!!!!!!!!! Nem lázadásra buzdítom az embereket sokkal inkább egy jó bulira. Egyszóval ROCK&ROLL-ra fel!!!
2011. április 23., szombat
Nagy szombat = Nagy bringázás
Visegrádi Kapu |
2011. április 19., kedd
Visszlát....
Tegnapi bringázás arra ösztökélt hogy elgondolkodjak a Corratec-ről. Ugye azt tudjuk hogy már többször elrepedt és rengeteg a csapágy benne, tehát igényes és rizikós darab. Így úgy döntöttem hogy nyugdíjba küldöm mielőtt alattam hal meg. Elővettem a régi de jóféle Mali Mambámat és átpakoltam rá mindent. Mondhatom szép darab rövidesen egy villát fogok bele vásárolni meg ezt-azt és egy nagyon jó bringa boldog tulajdonosa leszek.
2011. április 18., hétfő
Rózsika
Mai nap végre jó idő volt. Először úgy terveztem elmegyek Dobogókőre, de hamar elvetettem ezt a tervet. Így hát felhívtam Tamás haveromat nincs-e kedve megsétáltatni a "lovakat". Ezért aztán végig gurultunk a kedvenc erdőnkön a Rózsika forráson. Illetve a faluba picit tekeregtünk. Ez arra volt jó hogy picit átmozgassuk magunkat. Én nagyon régen ültem az és kicsi Corratecemen ezért baromi fura volt vele menni, de hamar rá éreztem.
2011. április 14., csütörtök
Kis szünet
Mostanában nem igen kerekezek ennek többek között az időjárás is az oka meg az is hogy most nemrég kezdtem dolgozni egy új helyen és még meg kell szokni. De már nem tart sokáig jövőhéttől jobb időt ígérnek a meteoromókusok, remélem igazuk lesz. akkor végre neki eshetek a dobogókői emelkedőnek. Illetve végre el kéne döntenem hogy megpróbálok-e elindulni egy amatőr országúti versenyen és ha igen melyiken. Nem tudom mi van bennem mert ha már elindulok akkor legalább valami eredményt is elkélne érni nem mindig a jutalom pólóval beérni. Ha valakinek van ötlete, tanácsa, tapasztalata az meg oszthatná velem is. Nem vagyok nagy bringás csak vágyom a jóra:). És kezdem azt érezni hogy az outizás jobban bejön nekem mint a montizás. Nem vagyok ilyen mindent bevállalós vannak erdei utak ahol igenis be...ok a meredekségétől vagy a nehézségétől. Viszont az outinál bírom a sebességet az 50 feletti tempó már szinte természetes és vágyom a sebességre. Igaz perec még nem volt remélem nem is lesz, de azt hiszem ezt jobban bevállalnám.
2011. április 12., kedd
Vadítás
Az új paripám immáron kapott egy kis sminket :)
Mivel fanatikus Monster rajongó vagyok eldöntöttem picit Monsteres lesz a bringám. Első lépésként szép zöld bandázst kapott. Most már csak pár apróbb kiegészítőt kell ilyen színre cserélnem és fel kéne kerülnie a híres logónak is de majd szépen lassan :D
2011. április 5., kedd
Nem az én hetem!
Miután tegnapi nap hazafelé jövet a munkából felütöttem a kerekem az outin itthon sikertelenül megragasztottam ezért ma a Corratec-el mentem dolgozni amiről azt kell tudni hogy egyszer sajnos elrepedt de meglett hegesztve egész jól. Ami azonban máig bírta és meg adta magát a hegesztés, de új munkahelyemnek köszönhetően ezt holnap orvosolni tudjuk remélem!!!!
2011. március 31., csütörtök
Mint mindig...
Mint mindig most is Norma fáztam ezt nem is bonyolítom tovább. Az istenhegyi úton lefelé azonban közel 70km/h sebességgel hasítottam, tudom nem nagy cucc de nekem igenis az. Amikor leértem a Moszkva térre felbukkant előttem egy ismeretlen lány egy gyönyörű fekete arany karbon Corratec-el. Ezúton szeretném megköszönni neki hogy Hidegkútig hasította előttem a szelet. Valószínű ha fordított lett volna a helyzet elég hamar és elég csúnyán megalázott volna. Ezért nem is próbáltam megelőzni. Még egyszer köszönöm te ismeretlen lány.
2011. március 29., kedd
Re.
Az-az ismét Normafára vitt a bringám ugyan azon az útvonalon mint múltkor. Azzal a különbséggel hogy azt hittem ma elázok, de csak ijesztgetett a felhő szerencsémre. Mielőtt elindultam volna be ugrottam a kedvenc bringaboltomba ahol vettem kettő pár kicsit spécibb fékpofákat mert ami most van az haláli. Ezeket holnap beszerelem majd és nagyon remélem jobb lesz a fék hatás. Utam során nem találkoztam sok emberrel valószínű mindenki megrémült a felhőtől. Szerencsére a meteorológusok jó időt jósolnak a továbbiakba (remélem igazuk lesz). Ha igaz a hír akkor a holnapi naptól fokozott rendőri intézkedésekre lehet számítani a bringások körébe. Tehát mindenkinél legyen lámpa illetve mellény. Vagy sok pénz :P.
2011. március 25., péntek
Fel a fára
Lehetne az is a címe hogy az 1. hegyi szakasz, de nekem ez jobban tetszik. Mai utam a Normafára vezetett Solymár - Remete - Szép juhásznén át a Jánoshegyi úton fel a csúcsig nagyon kellemes út volt fárasztó is de megérte. Főleg hogy a csúcson egy baromi finom sajtos tejfölös lángost tolhattam magamba. Rengeteg bringással találkoztam igaz a fele hülyének nézett ugyanis DH-sok voltak én meg ugyebár pont a másik irányba kerekeztem. Miután fent meg ebédeltem útbaigazítottam egy francia családot elindultam lefelé a nem tudom melyik úton. Kanyar jobbra kanyar balra meredek lejtő és hipp-hopp a Déli pályaudvarnál voltam. Kerülgettem az öreg nyugdíjasokat az iskolából haza igyekvőket majd Hűvösvölgynél ismét Remete felé indultam a Templom mellet össze vissza cikáztam végül eljutottam Remetét Solymárral összekötő úthoz ahol nyugalomvolt hatalmas kátyúk és sok fa.
Amikor a Koppány Márton utcán kezdtem ereszkedni rá döbbentem hogy a fékem maximum kutyát dobálni jó. Azért sikerült épségbe lejutnom, de beugrottam az én kedvenc bringaboltomba és megkértem őket szerezzenek valami ütősebb féket. Onnan egyenes út vezetett hazáig. Tudom nem nagy táv, de higgyétek el aki mostanság kezdet outizni annak nagyon is nagy dolog!
Amikor a Koppány Márton utcán kezdtem ereszkedni rá döbbentem hogy a fékem maximum kutyát dobálni jó. Azért sikerült épségbe lejutnom, de beugrottam az én kedvenc bringaboltomba és megkértem őket szerezzenek valami ütősebb féket. Onnan egyenes út vezetett hazáig. Tudom nem nagy táv, de higgyétek el aki mostanság kezdet outizni annak nagyon is nagy dolog!
2011. március 23., szerda
Első köröm
A minap unalmamba elmentem az új bringámmal kirándulni. Elindultam Pesthidegkút irányába majd Margitsziget onnan át Óbuda, Pilisvörösvár majd Solymár. Tudom nem nagy táv (50km), de kezdésnek pont jó. A bringa meg nagyon jó csak ámulok bámulok. Azt vettem észre ugyan olyan erőkifejtéssel mint XC-nél sokkal haladósabb. Azon a dombon ahol eddig XC-vel kb 13-15km/h-val mentem fel ugyan ezzel az erővel az Outinál 23km/h volt a sebességem. Nagyon kényelmes igaz mint kiderült picit magas nekem ez a gép nem olyan igazi versenyzős, de nekem így jó:)!
2011. március 22., kedd
Merida
A mai napon szép reggelre ébredtem el is mentem hát a ménesem legújabb tagjáért Újpestre ahonnan talpon hoztam haza. Picit ugyan koszosan kaparintottam meg de a mai délutánomat rászánom a csinosítására. Ami azt illeti rosszabbra számítottam hiszen ő a Merida Road 880 a Merida cég leg egyszerűbb országúti kerékpárja. Az első pár méteren feltűnt hogy ez bizony valami más és tényleg a kanyarokat harapta a taposást jól bírta és mint kiderült egy 10 kg-os jószágról van szó. Mondjuk a Corratechez képest jóval könnyebb. Szóval nagyon megvagyok elégedve főleg hogy a 10-es számú főúton csak úgy hasítottam síkon önerőből meg is lett az 56 km/h. Tudom nem világ csúcs de nekem az. Ha minden igaz és a km óra nem lett lenullázva akkor 2300km-el került hozzám, remélem én sok ilyet fogok még beletaposni.
2011. március 21., hétfő
Jó idő!
Végre kisütött a nap!!! Az út száraz az erdő saras:(, de sebaj ha minden igaz a héten meglesz a várva várt új gépem. Csak az idő se romoljon el addig és akkor hétvégén megnézzük mit tud a gép és mit tudok én. Mindenkinek jó szezon kezdést és jó időtöltést idényre is. Topmaratonra még lehet kedvezményesen jelentkezni ha igaz.
2011. március 18., péntek
Volt is lessz is!
A héten megváltam egyik hű lovamtól a kis Mongoose-tól. Ő egy BMX volt amitől azért váltam meg többek között mert új gépcsodára fájt a fogam és a Magyar fizetések nem engedik meg a ménes tartást. :) Persze nem ő volt az egyetlen. A következő héten szeretném megvásárolni a számomra új gépet, ugyanis országútiból jó a használt is. Ezeket nem ütik-vágják és nem is egy acél csodát szemeltem ki. Azután pedig csak az időnek kéne megjavulnia és irány Dobogókő. Amúgy mielőtt még azt hinnétek nem vagyok egy nagy bringás, egyszerűen csak szeretem csinálni. Most is egy Corratec Airtech Glacier típusú XC bringát taposok akit ugyan már kellet hegeszteni egy csúnya esés után de azt hiszem felépült. Vele azonban voltam több maratonon is persze csak részt vevő ként nem nyertesként :) De ezt mindenkinek tudom ajánlani kipróbálásra. Amikor ezrek indulnak meg egy cél érdekébe és mindezt két keréken. Na az az igazi Rock&Roll.
Kicsoda?
Sziasztok ez az első bejegyzésem a blogomba. Nem hiszem hogy sok mindenkit érdekelni fog, de lényegébe rólam szól és az én kedvenc hobbimról. Én Pénzes Ádám vagyok az-az Pés. Jelen helyzetbe még 22 éves de nem sokáig :). Solymáron lakok Asztalos szakmával rendelkezem. Azt hiszem bemutatkozásnak ez épp elég.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)